Independent Lady J.

slow life : Live and see the moments

Zsofferral itt ülünk a Fecskében, a törzshelyünkön, álmodozunk és a Jane Eyre-ről beszélgetünk. Milyen gyönyörű a leírt szerelem, még ha akadályokba is ütközik a házasság.

Couple Reading-Renoir

Amire még rávilágított reggel és ez külön szekciót érdemel az az, hogy sosem gondolkoztam azon milyen lenne egy idősebb férfival kezdeni, vagy csak egyszerűen meglátni magam körül. Őszintén, ha volt is a fejemben ilyen, megijedtem. Saját korosztályból kéne választani, igaz? Azzal éltél meg ugyanolyan dolgokat, azzal tudsz egy hullámhosszon lenni. Igen, ez lenne az íratlan szabály. Mi van ha viszont én nem tartozom a szabályok közé és habár nem tudom, hogy szellemileg hol állok, de soha nem sikerült fiatalabbal, vagy velem egy időssel olyan közös nevezőre jutnom, hogy a nagybetűs Barátomként vállaltam volna föl. 
Erre jött egy érdekes fél óra azon nyomban. Mikor is az irodalom tanárommal maradtam kettesben a teremben és úgy elbeszélgettük az időt, hogy már futnom kellett a következő szemináriumra. Olyan jól éreztem magam a társaságában. Eddig is, sokat maradtam óra után, hogy elmondjam a véleményem a művekről, amiket nem csak meghallgatott, de válaszolt, vitatkozott is, de most kicsit személyesebb témákról volt szó. Mindkettőnk szerelme Amerika is szóba került és hogy ő is dolgozott kinn. Mikor említést tettem arról, hogy szerencsére most cukrásznak megyek ki, meg is jegyezte, hogy nekem való, hiszen olyan édes vagyok egyébként is, az életben. Jól esett. Valamint tőle halottam először Amerika óta a ‘Dzsúlia’ megnevezést, amiről ő nem tudhat, de a lelkemnek nosztalgikus és jó érzés volt.
Egy másik tanáromtól pedig azt mondta a következő órán, hogy csak olyannal kezdjünk és éljük le az életünk, aki velünk értelmileg és érzelmileg egy szinten mozog, mert csak azzal érdemes élni. 
Ennek megkoronázása, hogy eldöntöttem követem ezt a vonalat és hozzám hasonlóval kezdek, ha a lelkem másik felét egy idősebb 30-as férfiban találom meg, akkor nem fogok megijedni, mert érzem, már nem vagyok lány, sem csaj, szerintem lassan benő a fejem lágya és nővé érek. Ma már éreztem ezt a Tanár úr mellett, kegyetlen szép volt a pillanat. Nem tudok rá más szót használni, mint, hogy szép, mint ez a festmény. Milyen szép lehet, mikor két ember hosszas ismerkedés, közös programok, könyvszeretet és vágyakozás után érzi, hogy örökké a másik mellett a helye. Kiegészülnek. Egészt alkotnak.

Couple Reading-Renoir

Amire még rávilágított reggel és ez külön szekciót érdemel az az, hogy sosem gondolkoztam azon milyen lenne egy idősebb férfival kezdeni, vagy csak egyszerűen meglátni magam körül. Őszintén, ha volt is a fejemben ilyen, megijedtem. Saját korosztályból kéne választani, igaz? Azzal éltél meg ugyanolyan dolgokat, azzal tudsz egy hullámhosszon lenni. Igen, ez lenne az íratlan szabály. Mi van ha viszont én nem tartozom a szabályok közé és habár nem tudom, hogy szellemileg hol állok, de soha nem sikerült fiatalabbal, vagy velem egy időssel olyan közös nevezőre jutnom, hogy a nagybetűs Barátomként vállaltam volna föl. 

Erre jött egy érdekes fél óra azon nyomban. Mikor is az irodalom tanárommal maradtam kettesben a teremben és úgy elbeszélgettük az időt, hogy már futnom kellett a következő szemináriumra. Olyan jól éreztem magam a társaságában. Eddig is, sokat maradtam óra után, hogy elmondjam a véleményem a művekről, amiket nem csak meghallgatott, de válaszolt, vitatkozott is, de most kicsit személyesebb témákról volt szó. Mindkettőnk szerelme Amerika is szóba került és hogy ő is dolgozott kinn. Mikor említést tettem arról, hogy szerencsére most cukrásznak megyek ki, meg is jegyezte, hogy nekem való, hiszen olyan édes vagyok egyébként is, az életben. Jól esett. Valamint tőle halottam először Amerika óta a ‘Dzsúlia’ megnevezést, amiről ő nem tudhat, de a lelkemnek nosztalgikus és jó érzés volt.

Egy másik tanáromtól pedig azt mondta a következő órán, hogy csak olyannal kezdjünk és éljük le az életünk, aki velünk értelmileg és érzelmileg egy szinten mozog, mert csak azzal érdemes élni. 

Ennek megkoronázása, hogy eldöntöttem követem ezt a vonalat és hozzám hasonlóval kezdek, ha a lelkem másik felét egy idősebb 30-as férfiban találom meg, akkor nem fogok megijedni, mert érzem, már nem vagyok lány, sem csaj, szerintem lassan benő a fejem lágya és nővé érek. Ma már éreztem ezt a Tanár úr mellett, kegyetlen szép volt a pillanat. Nem tudok rá más szót használni, mint, hogy szép, mint ez a festmény. Milyen szép lehet, mikor két ember hosszas ismerkedés, közös programok, könyvszeretet és vágyakozás után érzi, hogy örökké a másik mellett a helye. Kiegészülnek. Egészt alkotnak.

(Source: lostangelino)

Szóval szóval rájöttem megint dolgokra és lássunk csodát, megint Enrique kellett hozzá…
Szóval ő leírt egy jellemrajzot rólam, miközben kevergettem a fahéjas, mézes kávém.. néhol eltalál dolgokat, néhol muszáj vele vitába szállni, mert a saját konzervatív nézeteit akarja kivetíteni ránk. 
1. Vitapont.
Elvetemült életű vagyok az ő szemében.
Nem tudtam neki megmagyarázni és nem is akarom bizonygatni, hogy ez nincs így. Igaz, hogy kipróbáltam dolgokat, az év kezdetén, kicsit elvitt az egyetem a bohém, spontán életbe. Ami épp érdekelt és amit azelőtt sosem csináltam, vonzott és kellett. Jelennek akartam élni és az Amerikai álmomnak. Megtettem, nem vagyok mindenre büszke, de szuper volt tapasztalni és tudom, hogy úgy fogok rá visszagondolni, mint a féktelen egyetemi időszakomra. Nem tartott soká, kicsit elvesztettem önmagam és az engem irányító lelkiismeretem, de visszatekerve, mindent ugyanígy csinálnék. 
Sajnos, ő nem ismer még, de nincs egyedül. Mivel ez volt az első év, ezt a képet alakítottam ki, neki az vagyok. Holott, ez egy egy éves periódus volt csak. Élményhajszának hívom a nőszemélyt, akivé váltam erre az időre, de rádöbbentett egy trauma, hogy “Eddig menj és ne tovább”, ez már nem te vagy. Megszólalt a kis csengő, ami mindenkiben benne van többé-kevésbé, a lelkiismeret. Mélyről, az elődeimtől kaptam, legfőképp a Papámtól, akire nagyon büszke vagyok, hisz a semmiből lett valaki, mert mindig erre a belső szorongató érzésre hallgatott.
Tehát értelmetlen lenne bizonygatni igazi valóm, mikor mutathatom is. Úgyis a tetteink határoznak meg minket, hát most visszatérek, megismerkedhetek én is újra a valódival. 
2. Pont
"Olyanok vagytok Cufival, mint a filmek, amik még nem készültek el."
Ezt adom, kipróbálok szerepeket, felveszek és elvesztek hozzáállásokat. Habár, úgy érzem, most vége lett a vágásoknak, a jeleneteknek és megkezdődik az első próbavetítés. Kíváncsi leszek az emberek reakcióira. Az első vélemények pazarok. Két hozzám közel álló Tanártól kaptam őket és úgy becsülöm az ú dicsérő szavaikat, mint két apró gyöngyét a kagyló. Elbújva fényesítik csúnya külsőm.
3. vitapont.
"Alacsony az önbecsülésetek"
Nem tudok egyetérteni. Teljesen reálisan látom Önmagam belül. Ha pedig jobbá válnék egyetem végére, tehát az összes képesség és tapasztalat, világjárás és cél megvalósulna is, ami még előttem áll és amit letehetek az asztalra, mint érdemet végül, sem szeretném magam többre becsülni. Miért? Maradjon az ember örökké kíváncsi és nyitott az új célokra, változásokra és ne szálljon el, helyezze magát ismeretlen magasságokba, ahol már csak a kiégett egoizmus várja. Szerénység mindenek előtt. Nagyon sok kaput megnyit. Amelyeket bezár azok annyit is érnek…
4. Vitapont
"Azért nem próbáltok ki komoly kapcsolatot, mert féltek."
Egyetértek mélyen…Meg is határoztuk, hogy kell egy bizonyos labda játék. Kinél van? Nagyon unalmas már. Régen pedig ezt élveztem. Szemezéssel kezdődött, egy-egy köszönésbe fordult, majd igazi flörtbe, kicsit később vadabba, majd járás és mikor eljött a pont, hogy már átadnám magam, a szeretetnek a másik iránt csalódás, őneki, így már a megjátszás nélkül nem kellesz. Ez egyszer fordult elő velem és belém ivódott. “Ne add át magad a beleesésnek” 
Inkább a bizonytalan, a nemtörődömség, a tudatos választás a pasikból, szigorú kritériumok után, de az a visszajavulási állapot, hogy ne légy mindig szomorú és újra tudj bízni, soha többé ne jöjjön el.
Erre viszont Enrique egy olyat reflektált, hogy ledöbbentett, mennyire egyszerű a megoldás és mennyire nem kellene félni.
El kell viselni azt is, ha fáj. Nem lehet mindig boldog egy kapcsolat. Vannak viták és kellenek is… Szeretek mindig mosolyogni, engem, ha valami apró rossz dolog is ér, úgy összezuhanok, hogy csak a nagyon sok kitartó baráti kar és Dani tud kihúzni a gödörből, a darabjaimat, pedig apró, lassú részletességgel kell a helyére tenni, mert vagy fönn vagy lenn, nem ismerős az ösvény középen. Nem is tudom ezt a hibát, hogy tudnám kijavítani. Talán egy olyan férfi, aki képes ezt kezelni, akit nekem teremtettek. Remélni merem, hogy van ilyen. Biztos nem vagyok benne.

Szóval szóval rájöttem megint dolgokra és lássunk csodát, megint Enrique kellett hozzá…

Szóval ő leírt egy jellemrajzot rólam, miközben kevergettem a fahéjas, mézes kávém.. néhol eltalál dolgokat, néhol muszáj vele vitába szállni, mert a saját konzervatív nézeteit akarja kivetíteni ránk. 

1. Vitapont.

Elvetemült életű vagyok az ő szemében.

Nem tudtam neki megmagyarázni és nem is akarom bizonygatni, hogy ez nincs így. Igaz, hogy kipróbáltam dolgokat, az év kezdetén, kicsit elvitt az egyetem a bohém, spontán életbe. Ami épp érdekelt és amit azelőtt sosem csináltam, vonzott és kellett. Jelennek akartam élni és az Amerikai álmomnak. Megtettem, nem vagyok mindenre büszke, de szuper volt tapasztalni és tudom, hogy úgy fogok rá visszagondolni, mint a féktelen egyetemi időszakomra. Nem tartott soká, kicsit elvesztettem önmagam és az engem irányító lelkiismeretem, de visszatekerve, mindent ugyanígy csinálnék. 

Sajnos, ő nem ismer még, de nincs egyedül. Mivel ez volt az első év, ezt a képet alakítottam ki, neki az vagyok. Holott, ez egy egy éves periódus volt csak. Élményhajszának hívom a nőszemélyt, akivé váltam erre az időre, de rádöbbentett egy trauma, hogy “Eddig menj és ne tovább”, ez már nem te vagy. Megszólalt a kis csengő, ami mindenkiben benne van többé-kevésbé, a lelkiismeret. Mélyről, az elődeimtől kaptam, legfőképp a Papámtól, akire nagyon büszke vagyok, hisz a semmiből lett valaki, mert mindig erre a belső szorongató érzésre hallgatott.

Tehát értelmetlen lenne bizonygatni igazi valóm, mikor mutathatom is. Úgyis a tetteink határoznak meg minket, hát most visszatérek, megismerkedhetek én is újra a valódival. 

2. Pont

"Olyanok vagytok Cufival, mint a filmek, amik még nem készültek el."

Ezt adom, kipróbálok szerepeket, felveszek és elvesztek hozzáállásokat. Habár, úgy érzem, most vége lett a vágásoknak, a jeleneteknek és megkezdődik az első próbavetítés. Kíváncsi leszek az emberek reakcióira. Az első vélemények pazarok. Két hozzám közel álló Tanártól kaptam őket és úgy becsülöm az ú dicsérő szavaikat, mint két apró gyöngyét a kagyló. Elbújva fényesítik csúnya külsőm.

3. vitapont.

"Alacsony az önbecsülésetek"

Nem tudok egyetérteni. Teljesen reálisan látom Önmagam belül. Ha pedig jobbá válnék egyetem végére, tehát az összes képesség és tapasztalat, világjárás és cél megvalósulna is, ami még előttem áll és amit letehetek az asztalra, mint érdemet végül, sem szeretném magam többre becsülni. Miért? Maradjon az ember örökké kíváncsi és nyitott az új célokra, változásokra és ne szálljon el, helyezze magát ismeretlen magasságokba, ahol már csak a kiégett egoizmus várja. Szerénység mindenek előtt. Nagyon sok kaput megnyit. Amelyeket bezár azok annyit is érnek…

4. Vitapont

"Azért nem próbáltok ki komoly kapcsolatot, mert féltek."

Egyetértek mélyen…Meg is határoztuk, hogy kell egy bizonyos labda játék. Kinél van? Nagyon unalmas már. Régen pedig ezt élveztem. Szemezéssel kezdődött, egy-egy köszönésbe fordult, majd igazi flörtbe, kicsit később vadabba, majd járás és mikor eljött a pont, hogy már átadnám magam, a szeretetnek a másik iránt csalódás, őneki, így már a megjátszás nélkül nem kellesz. Ez egyszer fordult elő velem és belém ivódott. “Ne add át magad a beleesésnek” 

Inkább a bizonytalan, a nemtörődömség, a tudatos választás a pasikból, szigorú kritériumok után, de az a visszajavulási állapot, hogy ne légy mindig szomorú és újra tudj bízni, soha többé ne jöjjön el.

Erre viszont Enrique egy olyat reflektált, hogy ledöbbentett, mennyire egyszerű a megoldás és mennyire nem kellene félni.

El kell viselni azt is, ha fáj. Nem lehet mindig boldog egy kapcsolat. Vannak viták és kellenek is… Szeretek mindig mosolyogni, engem, ha valami apró rossz dolog is ér, úgy összezuhanok, hogy csak a nagyon sok kitartó baráti kar és Dani tud kihúzni a gödörből, a darabjaimat, pedig apró, lassú részletességgel kell a helyére tenni, mert vagy fönn vagy lenn, nem ismerős az ösvény középen. Nem is tudom ezt a hibát, hogy tudnám kijavítani. Talán egy olyan férfi, aki képes ezt kezelni, akit nekem teremtettek. Remélni merem, hogy van ilyen. Biztos nem vagyok benne.

(Source: dancing--with-the--devil)

Az út, a változás most kivételesen magamban történik, nem utazgatok, hanem olyanokkal találkozok, akik érzem öntudatlanul adnak valami fontosat. Például ma Enrique világított rá dolgokra, vele és a szobatársammal, Cuffal, sok dologról, többek között a politikáról, regényekről, önmagunk kereséséről és egymás analizálásáról beszélgettünk egy finom, forró melange mellett a törzshelyünkön.
A másik dolog, ami, miatt érzem fölfelé tartok, valami jó felé, hogy elkezdtem fogyni. Alig eszem, pénz miatt is, hogy antikváriumi könyvekre, meg karácsonyi ajándékokra spóroljak meg némi összeget, meg természetesen, azért is , hogy az eddig boldogtalanság, stressz, vagy vmi más rám kényszerített 21. századi népbetegség miatti kis párnáimat innen-onnan sikerüljön leadni. Sokat járok edzésre, egy héten ötször, mindenféle aerobic, a kedvencem a Hasburning névre hallgató training, ami után napokig fájnak a derekamban lévő izmok. Idáig azt hittem, hogy nekem ott már csak zsír van és lássunk csodát, már hídból fel tudok állni meg vissza. Olyan jó érzés teljes Úrhölgynek lenni a testem fellett:D A legjobb rész, minden ilyen mozgás alkalmával, mikor levezetésnél, nyújtunk és kifacsarunk, hosszítunk minden fájó pontot. Fenomenális milyen szép mozdulat és zene összhang keletkezik ilyenkor belül.
Emiatt elgondolkoztam, milyen jó lenne részt venni egy olyan utazáson, ami nem a majomkodásról szól, a legnépszerűbb nagyvárosok meglátogatásáról, amikben idáig volt részem, hanem a zarándok-út gondolata fogalmazódott meg bennem, a lelki világjárás. Jóllehet igen sok gyötrelemmel jár. Igen, olvastam Paulo Coelho-t, de kivételesen nem miatta ötlött fel a fejembe e kósza ötlet, hanem az egyetemen, az egyik terem ajtajának futó megpillantásakor esett a szemem egy  Camino de Santiago pályázatra. Nem is tudom mi volt a plakáton igazából, csak ez a pár szó, hozta vissza az emléket, kedvenc írómról és az ő lelki megtisztulásának útjáról.
Tehát Egyetem, Sport, Barátok az élet, a hármas karikát ők jelentik a gyűrűmön épp, mindegyik nagyon fontos. Sajnos van, ami hiányzik, a család és a szerelem. Bízom benne, hogy majd visszatér mindkettő valamikor. Úgy érzem, hogy most valahogy távol van a nagy betűs Family-m tőlem, mert nem érdekli őket, mi van velem ténylegesen. Kérdeznek, mégsem érzem, hogy kíváncsiak lennének arra, amit mondok, pedig idáig úgy mentem haza, nagy elánnal, hogy csak itták minden szavam és jól esett, tartoztam tőle valahová. Most mintha kényszer lenne kinn ülni velem a konyhában, lehet én vagyok a hibás, mert megváltoztam kicsit spirituálisabb világot teremtettem magamnak, ami annyira már nem izgalmas…vagy most a Linda ideje jött el, vele kell nonstop foglalkozni, mert egyre jobban forr ki a kis egyénisége. Erre kellemesebb gondolnom, szívesen törődöm inkább az ő dolgaival, mert így nem érzem, hogy vissza kéne vennem varázslatos világomból.
A szerelemről több szó essék, mint mindig:) hisz javíthatatlanul romantikus vagyok.

Az út, a változás most kivételesen magamban történik, nem utazgatok, hanem olyanokkal találkozok, akik érzem öntudatlanul adnak valami fontosat. Például ma Enrique világított rá dolgokra, vele és a szobatársammal, Cuffal, sok dologról, többek között a politikáról, regényekről, önmagunk kereséséről és egymás analizálásáról beszélgettünk egy finom, forró melange mellett a törzshelyünkön.

A másik dolog, ami, miatt érzem fölfelé tartok, valami jó felé, hogy elkezdtem fogyni. Alig eszem, pénz miatt is, hogy antikváriumi könyvekre, meg karácsonyi ajándékokra spóroljak meg némi összeget, meg természetesen, azért is , hogy az eddig boldogtalanság, stressz, vagy vmi más rám kényszerített 21. századi népbetegség miatti kis párnáimat innen-onnan sikerüljön leadni. Sokat járok edzésre, egy héten ötször, mindenféle aerobic, a kedvencem a Hasburning névre hallgató training, ami után napokig fájnak a derekamban lévő izmok. Idáig azt hittem, hogy nekem ott már csak zsír van és lássunk csodát, már hídból fel tudok állni meg vissza. Olyan jó érzés teljes Úrhölgynek lenni a testem fellett:D A legjobb rész, minden ilyen mozgás alkalmával, mikor levezetésnél, nyújtunk és kifacsarunk, hosszítunk minden fájó pontot. Fenomenális milyen szép mozdulat és zene összhang keletkezik ilyenkor belül.

Emiatt elgondolkoztam, milyen jó lenne részt venni egy olyan utazáson, ami nem a majomkodásról szól, a legnépszerűbb nagyvárosok meglátogatásáról, amikben idáig volt részem, hanem a zarándok-út gondolata fogalmazódott meg bennem, a lelki világjárás. Jóllehet igen sok gyötrelemmel jár. Igen, olvastam Paulo Coelho-t, de kivételesen nem miatta ötlött fel a fejembe e kósza ötlet, hanem az egyetemen, az egyik terem ajtajának futó megpillantásakor esett a szemem egy  Camino de Santiago pályázatra. Nem is tudom mi volt a plakáton igazából, csak ez a pár szó, hozta vissza az emléket, kedvenc írómról és az ő lelki megtisztulásának útjáról.

Tehát Egyetem, Sport, Barátok az élet, a hármas karikát ők jelentik a gyűrűmön épp, mindegyik nagyon fontos. Sajnos van, ami hiányzik, a család és a szerelem. Bízom benne, hogy majd visszatér mindkettő valamikor. Úgy érzem, hogy most valahogy távol van a nagy betűs Family-m tőlem, mert nem érdekli őket, mi van velem ténylegesen. Kérdeznek, mégsem érzem, hogy kíváncsiak lennének arra, amit mondok, pedig idáig úgy mentem haza, nagy elánnal, hogy csak itták minden szavam és jól esett, tartoztam tőle valahová. Most mintha kényszer lenne kinn ülni velem a konyhában, lehet én vagyok a hibás, mert megváltoztam kicsit spirituálisabb világot teremtettem magamnak, ami annyira már nem izgalmas…vagy most a Linda ideje jött el, vele kell nonstop foglalkozni, mert egyre jobban forr ki a kis egyénisége. Erre kellemesebb gondolnom, szívesen törődöm inkább az ő dolgaival, mert így nem érzem, hogy vissza kéne vennem varázslatos világomból.

A szerelemről több szó essék, mint mindig:) hisz javíthatatlanul romantikus vagyok.

(via sky-admirer)

Fantasztikus az a szellemi fejlődés, amit az egyetem biztosít. Amióta elkezdtem ténylegesen belevetni magam újra a régen oly szeretett tanulásba, folyamatosan érzem, hogy több és több vagyok, ami lehet egocentrikusan hangzik, de nem annak szánom, inkább, hatalmas hálának az iskolám felé, hisz nekik elismerés, hogy kihozzák az emberből a legjobbat. Belőlem is.
Most, hogy nem kell dolgoznom, mert apa annyira jó hozzám és segít, sőt megparancsolja, hogy nyáron úgyis sokat fogok megint dolgozni, meg 16 éves korom óta már csináltam annyi diákmelót, hogy most itt az ideje “pihenni” és újra, mint gyerekkoromban a tanulást tenni az első helyre. Ergo biztosítja, hogy most kizárólag ennek szenteljem magam. Csak a legszükségesebbekre kapok zsebpénzt és bár vágyom több dolog után, nem engedhetem meg magamnak a luxustermékeket és életet, amit tavaly megtehettem és ami csak elvette és elvenné most is az eszem a Fontosabb elől, amit megismételve önmagam, szellemi fejlődésnek hívok.

Az önző élet béklyóit felszakítva, magasztosabb célok felé törve Szabaddá lehetsz, mint a madár, aki mindenek felett száll

Ezt tanultam meg, ez a hét úgynevezett credo-ja, hitvallása. Fantasztikus dolgok történtek velem. Mindig is hajszoltam a nagybetűs szót: SZABADSÁG, de bármit tettem nem éreztem, hogy az vagyok. Pedig mindent megpróbáltam elkövetni és csak pislákolva lélegeztem fel benne, néha-néha, utazás közben, új városba költözéskor, bohém-spontán élet kipróbálásakor. Végre valahára, egy egyetemi órán jöttem rá, pontosan miért is nem voltam soha az áhított láncok nélküli, független ember.

Mert önző voltam. Kegyetlenül. Minden célom, vágyam magam felé irányult. Amit csak elértem magamért tettem. 

Hétfőn ez megváltozott, kulturális antropológia órán. Felnyitották a szemem, amit már valahol belül sejtettem, de megoldást nem találtam a problémára, hogy a Fogyasztói társadalmunk a rabszolgájává tett. Azért nem tudtam felhőtlenül jól érezni magam, mert függtem a beléminjektált termékektől. A bőröm alatt, a fejemben, a lelkemben volt a méreg. 

Végre teljesen szabadnak érzem magam. Szerényebb lettem, vannak erkölcsi normáim és magasztosabb célokat is kitűztem, amik egyáltalán nem szolgálják javamat, másokét viszont igen. Adhatok!

 és Az én ajándékom a teljes körű lelki szabadság lesz.

Kimászom a képből.
Még akartam írni egy történetet. De lassan befejezem az életem itt. Nyitok egy újat másképp, másutt. Sok volt belőlem. 
A történet, amit így utoljára ígértem a Dávidról szólt volna, hosszan, kimerítően, de már nem érzek annyit, nem iránta, csak úgy általában, már picit elgépiesedtem, jól esik nem az érzéseimmel foglalkozni, hanem a könyvekkel, “okos” témákkal, hírekkel, sporttal. Valószínű unalmasabb leszek, kevésbé pikáns, de a hangvétel és a style megmarad. Szakítanom kell, úgy érzem. Túl sok a vágyam, álmom, célom. El kell kezdeni a megvalósítást.
Voltunk nagy Tescoban, mozzarella sajton megakadt a tekintetem. Dávid hozott fel nekem reggelit egy átmulatott, forró hangulatú Instant éjszaka után. Erotikus tánc, fülledt meleg és szuper zene, ő és én. Minden, ami kellett. Nála alvás és reggeli az ágyban. Friss rántotta, szalonnával és mozzarella sajttal, végül fitness joghurt, mert gondolt arra, hogy fogyni szeretnék :) drága volt. tetszett. amerikai X faktor nézés reggel. Végignevettük, kommenteltük :) Mint egy pár.